Telefon

+36/30/820-2412

Nyerges Zsolt

nyergesbaubt@gmail.com

Telephely : 6758 Röszke II. körzet tanya 114.

TIMÁR KRISZT

Igazi ritkaságok is láthatók a csütörtökön megnyílt díszmadár kiállításon. A Gábor Dénes iskolában a tenyésztők bemutatnak olyan egyedet is, melynek értéke több mint félmillió forint.

Immár 55. alkalommal rendez díszmadár kiállítást Szegeden a Délterületi Díszmadártenyésztők és Természetvédők Egyesülete. A Szegedi SzC Gábor Dénes Technikum és Szakgimnázium épületében csütörtökön kezdődött rendezvényen közel 600 madár látható, köztük igazi ritkaságok is.

„Ilyen színes felhozatal még az országos kiállításon sincs” 

– mondta el lapunknak Pintér Csaba, az egyesület elnöke. Összesen 43 kiállító hozta el madarait, Veszprém, Budapest, Kecskemét és Békés vármegye is képviselteti magát a rendezvényen. 

„Az egyesületi tagoknak ez a program azért hasznos, mert tudunk egymással a szakmáról beszélgetni, ráadásul bírálják is a madarakat, vagyis mindenki a legszebbeket hozta el magával”  – mesélte.

A kiállításon vannak törpepapagájok, pintyfélék, fürjek, ara és kakadu is. A legolcsóbb madarak értéke párezer forint, de vannak félmillió forintos szárnyasok is. Sőt, kifejezetten ritka fajok is. Ilyen például az ametiszt fényseregély vagy a csuklyás papagáj. 

„Látható világbajnoki első és második helyezett madárpinty, amelyek szépségük miatt különlegesek, illetve a kifejezetten egyedi színű kék mutációjú barnald, ami igen nehezen megfizethető példány”

 – mutatta a legérdekesebb madarakat Bencsik Dominik. Ő egyébként egy kézhez szoktatott papagájjal, Kokóval járja a rendezvényhelyszínt, az ötéves állatot bárki megfoghatja vagy simogathatja. Egyedül az ékszerekre kell odafigyelni, mert a papagáj egyből igyekszik elcsenni az arany holmikat. Vígh Lajosné is kézbe vette pár percre, még meg is puszilgatta. 

„Imádom a madarakat, ezért is jöttem el a kiállításra. Nekem nincs, mert ebben a korban már nem szeretnék háziállatot, de ez a gyűjtemény nagyon tetszett ” – beszélt élményeiről.

A kiállítás vasárnapig tart nyitva, zárás után pedig néhány egyed megvásárolható lesz, így aki itt szeret bele egy madárba, a rendezvény végén akár haza is viheti.